PA KUA
A Baguazhangot először 1790-ben DONG HAI QUAN dolgozta ki, mint belső stílusú harcművészetet, pedig alapjai már nagyon ősiek.
Filozófiai értelemben rokon a xingyivel. Nagyon gyors forgó és körmozdulatokat tartalmaz.
Az ököl helyett a nyitott kezet részesíti előnyben. A bagua filozófiája a taoizmusból ered, ám eltér a xingyi filozófiájától.
A bagua jelentése „nyolc gua”, ami a I-Ching nyolc trigramjára vonatkozik.
Ebben a harcművészetben a gyakorlók mindig egy kört írnak le. Ezzel a természet dolgainak egy örökkön-örökké tartó körforgását szimbolizálják (taoista filozófia), ami a bagua alapja. A baguában a hangsúly a támadás előli kitérésen, az elhajláson és az ellenfél erejének felhasználásán van. A baguában azonban a harcművészeti elem nem egyértelmű, s mindig rejtve marad a háttérben.
A stílus filozófiai tartalma a yin/yang filozófiájára és az örök változásra épül. A tanuló magán a léten keresztül tanulja meg a baguát, s azt, hogy a változás örök áramlásával együtt mozogjon, és mindig kövesse a dolgok változását (Tao).
A bagua célja a forma legyőzése és áthidalása annak ellenére, hogy a tanulónál ez a középpontban áll.
A bagua harci filozófiája azt mondja, hogy az, aki egy előre meghatározott mozdulatsort követ, könnyen veszélybe kerülhet, ha ellenfele is ismeri azt. Ezért a tanítvány a mester által spontán és véletlenszerűen kivitelezett formákat tanulja. Cselekedete sosem kiszámítható, hiszen mindig alkalmazkodik az állandóan változó helyzethez, így lehetségessé válik a természet állandó változásainak megértése önmagunkban.
A legenda szerint a híres xingyi mester, GUO YUN SHEN a bagua alapítót, DONG HAI QUAN-t, a 18. század vége felé kihívta egy mérkőzésre. A háromnapos csata után Guo kikapott. Az esemény után barátok lettek, s közösen oktatták művészetüket. A bagua nagyon jól kiegészíthető a xingyivel és a taijiquannal. Ezért több iskolában ezekkel együtt oktatják. A xingyi közvetlenül és egyenes irányba hat, a bagua közvetetten és körvonalban, a taijiquan pedig minden irányba. DONG HAI QUAN nem egy rendszert tanított, hanem mindig tanítványai képességeiből indult ki. Mindegyik tanítványa már sokrétű harcművészeti tapasztalattal rendelkezett, így egyikük sem kezdőként fogott bele a baguazhang elsajátításába.
A mestertanítványok mindig tovább fejlesztették tanítójuk tudását, s elegyítették hazájuk sajátos stílusával. Történt mindez a I-Ching szellemében, miszerint csak maga a változás nem változik.
