Hsing Yi Quan

Xing Yi Quan

A Xing Yi Quan a három legismertebb belső stílus egyike, a Taijiquan (Tai Chi Chuan) és a Ba Gua Zhang (Pakua Chang) mellett, melyek alapelveikben hasonlóak. Közülük technikáit tekintve a Hsing-I Chuan a legegyszerűbb, a legkönnyebben megtanulható. A Xing Yi Quan az egyetlen olyan kung fu irányzat, mely a támadásra helyezi a hangsúlyt. Az egyik leghatékonyabb rendszernek tartják, melyet többször bizonyított is. A legtöbb híres küzdő ebből az irányzatból került ki.
Az 1928-ban és 1929-ben, valamint 1933-ban megrendezett kínai országos bajnokságokon (melyek védőfelszerelések és szinte szabályok nélküli viadalok voltak) a Xing Yi Quan képviselői szerezték meg az első helyeket. A Xing Yi Quan a természetes tartásokat hangsúlyozza. A harcmodora rendkívül agresszív. Gyakran használják a támadást védekezésként.


A lábmunkája lendületes, gyors és rugalmas. A Xing Yi Quan erőssége a közelharc. Az alapgyakorlatok egyszerűek és könnyen megtanulhatóak. Mégis a technikák variációinak száma szinte kimeríthetetlen. A Xing Yi Quan-nak nemcsak a harci, hanem az egészségre gyakorolt hatása is kiemelkedő. Öt alapmozdulatot tanít elsőként, mely megfelel az öt elem tanából ismert változó állapotoknak, mint a fém, víz, fa, tűz és a föld. Ezek a technikák képesek megmozdítani az esetlegesen stagnáló chi-t a legfontosabb 5 yin szervben, melyek a tüdő, a vese, a máj, a szív és a lép. Ezáltal a test ellenállóbb és egészségesebb lesz.

Jelentése:

Xing Yi Quan – forma és akarat ökle – egy olyan harcművészetet jelent, ahol a gyakorló egy külső formát, mozdulatot belső akarattal, tudatossággal tölt meg.
A klasszikus Xing Yi Quan két nagy részből áll:

  • Wu Xing Quan – öt elem ökle (fejleszti a tudatot, az akaratot a Yi-t). A kínai természetfilozófia szerint a Világegyetem működése az öt elem (fa, tűz, föld, fém és víz) kölcsönhatáson alapszik. A Xing Yi Quan kétféle kapcsolatot vesz figyelembe:
    1. Egymást tápláló (fa táplálja a tüzet, tűz a földet, föld a fémet, fém a vizet, víz a fát)
    2. Egymást elnyomó (fa elnyomja a földet, föld a vizet, víz a tüzet, tűz a fémet, fém a fát)

    Fém – hasító ütés föntről lefelé; fa – átütő mozgás előre; víz – fúró csavaros ütés fölfele; tűz – robbanásszerű ütés egyidejű blokkolással fölfele; föld – keresztező vízszintes ütés.

  • Shi Er Xing – 12 állatforma (erősíti a külső formát, mozdulatokat a Xing-et)
    A Hebei tartománybeli iskolákban 12 állat mozdulatait gyakorolják.
    Ezek a sárkány, tigris, majom, ló, aligátor, kakas, sólyom, fecske, kígyó, thai madár, sas és medve.

Stílus Története:

A Xingyi történelme, mint sok más harcművészeté, tele van mítoszokkal és legendákkal, de ezeknek kevés köze van a valósághoz.
Néhány „szélsőséges” Wushu tanítvány szerint, a Xingyi közvetlenül a Chan buddhizmus alapítójától, Bodidharma-tól származik. Azonban a történészek és a Shaolin Wushu kutatók ezt nem támasztják alá. Éppen ellenkezőleg, azt feltételezik, hogy Bodhidharma egyáltalán nem kapcsolódik a harcművészetek eredetéhez és minden Shaolin harcművészeti stílus a későbbi, külső környezeti hatások eredménye.Egyik népszerű legenda azt állítja, hogy a Déli Szun dinasztia uralkodásának idején élő híres Yue Fei tábornok tekinthető a Xingyi alapítójának. Ő állítólag a hosszú dárda technikákat és használati elveit alkalmazta a pusztakezes közelharcban és azt tanította a katonáknak. Azonban ez a verzió is erősen megkérdőjelezhető. Yue Fei elég korán, 30 évesen meghalt.
Szinte egész életét a Jin királyság hadseregei elleni harcokban töltötte, így nem lehetett ideje létrehozni egy magasan fejlett új harcművészeti stílust. Ha nem ő hozta létre, akkor feltételezhető, hogy ezt valójában tanároktól tanulta. Történelmi krónikák csupán megemlítik, hogy ő jól képzett lándzsaforgató és íjász volt, de a pusztakezes harci technikákat nem említik sehol. Az a tény, hogy közvetlenül Yue Fei halála után 500 évig erről a harcművészetről nincsenek írásos feljegyzések, majd hirtelen megjelent, nem növeli a legenda a bizalmát.

Egy közösen elfogadott verzió alapján a stílus alapítója egy Ji Jike nevű ember, aki XVII. században Shanxi tartományban élt. Ügyesen harcolt a lándzsával, ezért a Long Feng “Mágikus lándzsa” becenéven említik. A “Shaolin” verzió támogatói hangsúlyozzák, hogy Ji Jike állítólag 10 évet tanult a kolostorban, ahol a Bodhidharma-tól eredeztetett harcművészetet örökölte. A Yue Fei legendát támogatók pedig azt, hogy Ji Jike talált egy Yue Fei által írt értekezést, ahol a Xing Yi alapelveit magyarázza. És ezen információk alapján kezdte ő is a lándzsaforgatás elveit alkalmazni a pusztakezes közelharcban, és ő fejlesztette ki az új stílust. Továbbá, a legenda azt is mondja, hogy Ji Jike tanította az új típusú harcművészetet régi barátjának, Cao Jiwu-nak. (Bár a legenda egyes változatai azt állítják, hogy Cao Jiwu fedezte fel Yue Fei értekezését).
Ez a legenda sem ellenőrizhető, sőt, egyes kutatók megkérdőjelezték még Long Feng létezését is. Néhányan azt is állítják, hogy Long Feng nem egy, hanem két ember volt – Ji Long és Ji Feng – amelyek később a nemzeti öntudatban egy személybe olvadtak.
Azonban, Cao Jiwu létezése nem kétséges. 1694-ben letette az állami vizsgát, „wuchuanyuan” (katonai művészetek akadémikusa) címet kapott. Igaz, a dokumentumok egy szót sem szólnak arról, hogy valamilyen harcművészetet alkotott, vagy valakit tanított volna.
A legendák ezt a kérdést is nagyon egyszerűen eldöntötték. Mégpedig, hogy volt egy muzulmán szolga Cao Jiwu házában – Ma Xueli, Luoyang városból, Henan tartományból. Ez az ember titokban próbált harcművészetet tanulni Cao Jiwu-tól. Amikor kiderült és bemutatta, mit tud, a mester kellemesen meglepődött Ma Xueli eredményein. Így a szolga bekerült a hivatalos tanítványok közé és Cao Jiwu megtanított neki minden részletet.
Dai Longbang pedig Shanxi tartományból érkezett Cao Jiwu mesterhez tanulni. Ő később lakhelyére visszatérve tovább fejlesztette azt és mesterré vált.
Így, a stílus két irányban terjedt tovább. A Déli (Henan) és Északi (Shanxi). Az Északi stílus elterjedt később Hebei tartományban is.
A legenda szerint, egyszer Ma és Dai találkoztak egymással, és kiderült, hogy ugyanannak a mesternek voltak tanítványai, de mivel eltérő időszakban, különböző verziót tanultak meg. Ezért a különbség a két ág között. Azonban ez a legenda se bizonyosodott be.
Ma Xueli leszármazottai, akik még élnek Luoyangban, azt állítják, hogy Ma Xueli egy ismeretlen nevű vándortanítótól tanult és Cao Jiwu csak később került bele a történetbe.
Dai Longbang leszármazottai pedig, mint családi stílus, gyakorolják a XinYiLiuHeQuan-t. A Dai stílus szintén nem említi Cao Jiwu-t, mint Dai Longbang tanítóját.
Mindazonáltal kétségtelen, hogy az északi és a déli ágak mesterei között a stílus néhányszázados története során információcsere folyhatott, ami megmagyarázza a jelentős hasonlóságot a technikák között. (pedig lehetséges, hogy különböző forrásokból származnak).
Később, Ma Xueli unokaöccse Ma Xin átrendezte a stílust és létrehozta „Luoyang Xin Yi Liu He Quan” irányzatot. (Ez lett a Ma családi XinYiQuan). Ez a stílus most is népszerű a kínai muzulmánok között.
Az északi ágat (Shanxi) Dai Longbang vitte tovább. Ő átadta a művészetet fiának, Dai Wenxiong-nak, aki tovább adta azt egy szolgának, Li Luoneng-nek. Azonban a jelenleg Dai stílusú Xin Yi Liu He Quan-t gyakorlók másképpen vezetik le a stílus átadását.
Ugyanakkor bizonyos, hogy Li Luoneng a modern Xing Yi Quan alapítója. Különösen, hogy Li megváltoztatta a stílus nevét. Xin (szív) helyett Xing (forma, mozgás) lett.
Li Luoneng volt az, aki elkezdte széles körben tanítani a stílust és az ő tanítványai dolgozták ki a hozzátartozó edzésmódszereket.
Li mester Shanxi tartomány, Taygu megyéjében élő tanítványai, Che Yizhai és Song Shirong vitték tovább a stílust. Che Yizhai a tanítványával Li Fuzhen-nel 30 éven keresztül csiszolták a küzdelmi technikákat. Song Shirong pedig számos belső fejlődési módszerekkel, valamint harci képességeket fejlesztő páros gyakorlatokkal gazdagította azt. Így mindketten létrehoztak egy-egy külön irányzatot. Che és Song tevékenységének köszönhetően a 19. században Shanxi tartomány Taygu megyéje lett a XingYi harcművészet központja, ahová sok neves mester is elment tanulni.
Ott tanult Li Luoneng-nél Guo Yunshen és Liu Qilan is. Mindketten a Hebei tartománybeli Shen megyéből érkeztek. Visszatérve az otthonaikba, sok diákot tanítottak.
Guo Yunshen a 19. század második felében Pekingbe költözött, akkor a stílus széles körben ismertté vált ott is. Pekingben találkozott a Baguazhang alapítójával, Dong Haychuan-nal, akivel jó barátok lettek. Ennek a barátságnak köszönhetően kapott lehetőséget sok Xing Yi gyakorló, hogy tanulmányozza a Baguazhang-ot is.
Sok híres Xing Yi mester kezdte el tanulni a Baguazhang-ot is és később párhuzamosan tanították mind a két stílust.
E két stílus közötti kapcsolatnak köszönhető a 20. század elején megjelent első Baguazhang könyv, amit a Xing Yi mester, Sun Lutang írt.
A Hebei tartománybeli Shen megyéhez kapcsolódik még egy történet. 1904-ben Guo Yunshen tanítványul fogadott egy falubelit, Wang Xianzhay-t. Amikor Guo beteg volt, Wang gondoskodott róla, amíg teljesen meg nem gyógyult. A hálás mester megtanította neki a stílus minden részletét. Ezt követően, Wang számos tartományban járt. Útja során találkozott sok híres kínai mesterrel, megismerkedett sok stílussal is.
Megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a harcművészetek nagyon erős hangsúlyt fektetnek a külső formákra és megfeledkeznek a belső tartalomról. Úgy döntött, hogy lemond a bonyolult külső formákról. Saját oktatási anyagába a „Cölöpállás” és az ”Erő próbatétele” gyakorlatok maradtak meg. Saját stílusát Yi Quan-nak nevezte el, amit később Da Chen Quan-ra változtatott. Ez a stílus nagyon népszerű Japánban.
Liu Qilan-tól tanult két jó barát, Li Cunyi és Zhang Zhaodong. Ők voltak a Hebei irányzat leghíresebb mesterei.
Li Cunyi-nek nagy hírneve volt Kung fu körökben.
Rendszeresen látogatta a Shanxi tartományban élő „Kung fu nagybátyját”, Che Yizhai-t. Tőle megtanulta az „aligátor” és „thai madár” formákat és ezekkel kibővítette a Hebei stílusú állatformákat 10-ről 12-re. Így, ez lett az állatformák végleges sora: sárkány, tigris, majom, ló, aligátor, kakas, sólyom, fecske, kígyó, thai madár, sas és medve.
Ezen kívül megtanulta és tovább fejlesztette „za shi chui”-t, avagy „vegyes ütések” formáját. Neki köszönhetően a Hebei irányzat teljes stílussá alakult. Li Cunyi-t később a Kínai Harcművészeti Szövetség elnökévé választották.
Zhang Zhaodong, Liu Qilan másik tanítványa, 10 évesen kezdte tanulni a Xing Yi-t.
14 évesen – Liu beleegyezésével – elkezdett utazni és versenyezni. Zhang harci tapasztalatai egyre nőttek és a hírneve széles körben elterjedt. Főleg ütései gyorsaságáról lett híres és a „villámkéz” becenevet kapta.
Zhang Zhaodong a Xing Yi Quan mellett Bagua Zhang-ot is tanított.
Tőle tanulta mindkettőt Han Muxia is, aki már 15 évesen híres harcos lett. Leghíresebb küzdelme egy orosz ellenféllel 1918-ban volt Pekingben. 11 aranyérmet nyert.
Wang Peisheng (1919-2004 híres pekingi harcművész, Wu stílusú Taijiquan mester)
Han Muxia-tól a Hebei stílusú Xing Yi Quan-t és Ma Yilin-től pedig a Hebei stílusú Xing Yi Quan mellett Bagua Zhang-ot is tanult.

Guo Xinyang

Guo Xianyang mester 1945-ben született Pekingben. 11 éves korában kezdett tanulni Shanxi stílusú Xing Yi Quan-t Zhao Runting mestertől. Ő a Guo Yunshen féle irányzatot tanította.Később, Wang Peisheng, a Hebei stílusú Xing Yi Quan-t tanította neki. 1976-ban az anyja halála után a Szovjetunióba, Ulan-Ude-be települt a rokonokhoz. 1979-ben Jerevánba költözött feleségével és 4 éves fiával.
Armen Tatevoszjan Xing Yi Quan tanulmányait 1980-ban kezdte Guo Xianyang mester irányítása alatt. 1989-ben Guo Xianyang mester elköltözött Kanadába, ahol most is él.